Pécsi Tudományegyetem - Adjunktus

Dr. Novák Pál

Dr. Novák Pál 2015 januárjában szerzett diplomát a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán, melyet követő február hónapban kezdett el dolgozni az Egy Hajóban Alapítványnál jogi előadóként. Ezt követően két évig ügyvédjelöltként dolgozott a Pallos Ügyvédi Irodában, kiemelten magánjogi területen, valamint ekkor kezdett el okiratfordításokkal is foglalkozni. 2017. március 1. napján nyert felvételt a Pécsi Tudományegyetem Kancellári Hivatalának Jogi Főosztályára, ahol a Pécsi Tudományegyetem szerződéses kapcsolatainak jogi és szakmai kontrollját, szerződésszerkesztést, okiratok szerkesztését, a Pécsi Tudományegyetem szervezeti egységei számára jogi tanácsadást végzett. 

2018 januárjától vezeti a PTE-PEAC E-Sport Szakosztályát (a PTE hivatalos e-sport csapatát), melynek keretében több mint 250 e-sportolót foglalkoztatott, hazai és nemzetközi versenyeken vett részt, és több mint húsz e-sport versenyt szervezett.  A 2020-as évektől foglalkozik az e-sportolók jogainak védelmével, jogi segítséget nyújt a részükre. 

2019. augusztus 1. napjától dolgozik az Egészségtudományi Karon tanársegédként, angol és magyar nyelven etikát, bioetikát, alapozó jogi tantárgyat és egészségügyi jogot oktat, továbbá kidolgozott egy olyan kurzust, mely az e-sport tudományos jellemzőivel foglalkozik. 2022 augusztusáig ellátta az Egészségtudományi Karon angol és magyar nyelven a jogi koordinátori feladatokat.

2022. augusztus 1. napján lett a PTE ETK Minőségfejlesztési- és Szabályozási Osztályának vezetője, valamint a Kari Tanács titkára. Jogi szakvizsgát 2023-ban szerzett. Szintén 2023-tól a Magyar E-sport Szövetség felügyelőbizottságának a tagja. 2024-ben szerzett PhD fokozatot, témája a jog és az e-sport kapcsolata volt, ezt követően nevezték ki adjunktussá. 

Kutatási tevékenységének elsődleges célja az e-sportolók jogainak védelme. 

HAMAROSAN!

Szövetségi projektek
No items found.
OKtatási projektek
No items found.